Fényképeket nézegetek, találok néhány mutatós tájképet és rálelek olyanokra, amikről nem is tudok. Pedig én vagyok az elkövetője, de a számítógép winchestere elrakta valahová, most meg előhozta.
Hiányzik nekem a régi világ, amikor még magam hívtam elő a filmet, laboráltam, szárítottam kasíroztam. Mindezt fekete-fehérben. Ami szerintem a fotográfia csúcsa. Nincsenek már meg a negatívok, vagy ha igen, akkor valami rejtekhelyen. Ma mindenki fényképész, nem kell hozzá más csak a mindig kéznél lévő mobiltelefon. A technika ördöge diadalt ül, olvasom az egyik spéci iPhone- ról szóló tudnivalót: 48 megapixeles fő kamera. Ultraszéles látószögű kamera. Telefotó. Photonic Engine a bámulatos részletgazdagságért és színekért. TrueDepth előlapi kamera autófókusszal. Az Akciómód stabilizálja a remegő kézi videó felvételeket. Akár 29 óra videólejátszás lábjegyzet. A felét sem értem, és nem is fogom, mert nem vagyok rá kíváncsi. Az internet zúdítja rám a fényképek garmadáját, olvashatok a kép készítőjéről, a kép forrásáról, felhasználásának feltételeiről, a hozzájuk megadott licenc feltételeiről és még folytathatnám.
Megtisztelő kérés, Boti küldj néhány képet, neked jó fotóid vannak. Küldök persze, hogy küldök, de az utóbbi években elkurvultam. Egyre többet hagyatkozom a technika ördögére, aki helyettem is oszt szoroz, alul vagy felül exponál, tulajdonképpen megcsinál mindent. Nincs is más dolgom, mint megnézni, picit javítani rajta, mert ahhoz is van program a gépen, aztán mehet is a szerkesztőségbe. Van egy fotóalbumom Paris de nuit (Az éjszakai Párizs). Az alkotó, Halász Gyula, aki 1932-ben már Brassai néven jelenteti meg képeit és albumát. Tudom, hogy 1930 elején vette meg az első fényképezőgépét majd öt év múlva már egy Rolleiflexel dolgozik. (A Rolleiflex a német Franke & Heidecke, később Rollei-Werk által gyártott, a Rollei cég által forgalmazott, általában kétaknás, tükörreflexes, középformátumú professzionális fényképezőgép). Boldog a Rollival, a szüleinek is büszkélkedik vele. Voltam Párizsban jártam a Montmartre-on Brassai nyomában, aki képzőművészeti tanulmányait Budapesten kezdte, majd Berlinben szerzett oklevelet. 1924-ben Párizsba utazott szerencsét próbálni, és bár soha többé nem tért haza, szülővárosa iránti tiszteletből felvette a Brassai nevet. Festő, író, filmművész fotóművész. Az éjszakai Párizs című album világsiker lett, az alkotó két évvel korábban kezdett fotózni. Nekem ő a fotóművészet eleje és vége.
Mindez magánügy, nem is kéne erről most írnom, csak úgy eszembe jutott a fotók válogatása közben. Amatőr fotós vagyok, akinek újságírói munkájához elengedhetetlen a fényképezés minimális ismerete. Nem gondolok erről többet, mint ami. Küzd az ember az egyszerűségért, a pillanatért, ami nemcsak a látványt, de a gondolatot is rögzíti. Havonként egyszer előveszem, Brassai albumát nézem a képet, amit 1936-ban Párizsban készített (Les Escaliers de Montmarte) és nem tudok betelni vele. Néhány év alatt az író, képzőművész egyre biztosabb a technikában, a sötétkamrában, a laborálásban, de mindez kevés lenne, ha nem lenne mögötte a felismerés, a fény játéka, a rögzített pillanat örökkévalósága. Jártam az éjszakai Párizst a Montmartre macskaköves utcáit, lépcsőit, néztem a fényeit, falragaszait, a graffitikat és megtaláltam azt a lépcsősort a kandelábereivel, a maradék fasorral, amit Brassai szeme a világnak adott. Nyár volt, de Brassai fotója, ami ősszel készült kopár fákkal, szórt fényben, felülírta a látványt. Akárcsak a Szajna a fölötte ívelt híddal, a hosszú kabátot hordó emberekkel, a sötét csónakokkal, amik ezüstös vizen vannak kikötve.
Elkalandoztam. Kedves Aladár! Kérésednek eleget téve küldök néhány képet. Utálni fogod, hogy egyenként mennek, nem avval az új programmal, amiben egyszerre lehet tucatnyi képet küldeni. Ha lesz rá érkezésem, majd letöltöm és használni fogom. A képek egy része balatoni, Balaton- felvidéki, a Duna deltájában készültekből is van néhány. Horgásztúrán jártam a deltában egy kedves fotós hölgy társaságában. Képeket cseréltünk hazatérés után. lehet, hogy ezek között is van, ami nem az enyém. Végül mindegy, a látvány az érdekes, a rögzült pillanat, ami a miénk.
Zákonyi Botond
A'Képekről csak úgy - Balaton és más' képei a Sirály Galériában láthatók.