Zoltan Toth

A fekete sügér esete egy magyar horgásszal

Zoli fekete sugerÉn szerencsésnek érezhetem magamat, ha a szerencsét igy mérik, mert sikerült horgásznom az észak amerikai sügerek mindkét változatára. Ugyanis itt Észak Amerikában a fekete sügér mellett igen elterjedt és van bőven pisztráng sügér is. Sokáig nem ismertem a módszert megfogni őket és maradtam a hagyományos pisztrángozásnál, csukázásnál. Még itt az írásom elején szeretném szó szerint lefordítani az itteni nevüket. A fekete sügeret kisszájú sügérnek hívják és a társát pedig nemes egyszerűséggel nagyszájú sügérnek.

Én most inkább a fekete sügérre fokuszálnék. Ez a hal jól érzi magát a hideg vizű tavakban és folyókban, szereti a sziklás kiugró pontokat és partszakaszokat. Igy bőven előfordul Kanadában, ahová én szeretek feljárni horgászni az USA -ból. A tapasztalatom hiányában és talán a vaskalapos beidegződésem végett is sokáig nem volt célom erre a halra horgászni. Ez az elmúlt évben megváltozott.  Ugyanis meghívást kaptam kettő horgász ismerősömtől, hogy menjek el velük egy fekete sügeres túrára a Rainy Lake (Esős Tó - Ontario provincia) területére. Ez tó az USA és Kanada mindkét oldalán helyezkedik el. Nem kellet sokáig rábeszélni engem és már úton is voltam a kanadai oldal felé.

A fekete sügérre korlátozás nélkül lehet horgászni időben minden szezonban, de a napi 3 hal limit a méretek alapján az betartandó. A kanadaiak nagyon szigorúan odafigyelnek a halállományra és a horgászat ellenőrzésére. Ezt szinte egy fegyveres testület végzi terepjárókon kívül csónakokkal, repülőkkel és helikopterekkel.

Az ismerőseim bemutatták nekem a sügerezés tudományát. Ez a hal szeret a felszín alatti sziklas köves vizekben tartózkodni és ott történik az ívás is, május -  júniusban. Ezt céloztuk be mi is a túránkon. A módszer az aktív műcsalis dobálós módszer volt, amit nem hívhatok villantózásnak, mert itt más csalit használtunk. A technika azonban ugyanaz. A fekete sügér igen jól ugrik a puha műanyag rovar utánzatokra és annak számos variációjára. Szereti a kiugró sziklás pontokat a part közelében és a sügerezők szinte ösztönösen érzik, hogy hol kell próbálkozni. Bennem is kialakult ez az ösztön a hét során.

A másik módszer az a legyezéses horgászat. Rögtön meg kell jegyeznem, hogy a legyező botra nem csak legyet lehet feltenni. Természetesen a légy is kiváló sügérre, de a víz felszínén úszó, bukdácsoló csali is remek. Én szeretem és előnyben részesítem az utóbbi módszert, ha az időjárás és a szélcsend megengedi ezt és a víz hőmérséklete is megfelelő. Ez inkább nyári dolog mikor melegebb a víz. Fontos a legyező bot és damil kiválasztása is a megfelelő súly kategóriák szerint.  Ez 1 és 16 között mozog a halak méretétől függően. Az 1 a legkisebb, fekete sügérre a 4 es súlyozású bot – damil a megfelelő (plusz mínusz 1 kategória eltéréssel). Csukára a 7 -8-9 es súly kategória a jó.

A hét eltelte után volt némi rálátásom nekem is a fekete sügér titkaira. Ezt fejlesztettem tovább és vittem a saját csónakomat és családot is a következő túrára. A helyszín az szinten Ontario volt a Cozy Camp nevű horgásztanya az English River (Angol folyó) mentén. Ez szintén kiváló sügerező hely volt és visszajáró horgászként évek óta ismertem, csak ugye korábban nem céloztam be a sügereket, csak a beidegződötten a csukákat és a süllőket kergettem. Nos ez megváltozott és a kialakult ösztönömmel és természetesen a helybeliek tanácsa alapján kiváló sügerezésre lett lehetőségem. A két horgász cimborám, akik bemutatták nekem a sügerezés titkait az idén júniusban eljönnek velem erre a helyre és én leszek az aki bemutatja nekik ezt a sügerező terepet, ami egy 40-50 km hosszú folyó szakasz, ami időnként tóvá alakul’

A kanadai sügerekről írva természetesen nagyon szívesen emlékezek vissza a ’magyar“ sügérre is valamint a Gaja patak menti biciklis gyerekkori túráimra Székesfehérvár határában. Észak Amerikában is van ’magyar’ sügér, de ettől függetlenül kívánkozok egy jó otthoni kárászos compós és igen....egy sügeres túrára. Ami bőven felér egy kanadaival.

Tóth Zoltán


 Zoli mucsali  Zoli-mucsali_1_copy.png  Zoli-mucsali_2_copy.png

 


 

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.