A legyező horgászat nem hiszem, hogy természetes módszer lenne sok magyar horgász számára. Nekem sem volt az, csak hallottam róla. Érdekes módon határozottan emlékszem az első halamra, amit léggyel fogtam. Az egy vörösszárnyú keszeg volt a székesfehérvári téglagyári kubik gödrökben. Egy elcsípett léggyel kísérleteztem, úszós szerelésre csaliztam vele. Perceken belül megjött rá a hal. A követően években különösebben nem próbálkoztam léggyel halat fogni, hanem a hagyományos módon csaliztam. A hosszú évek után amit a szinte beidegződött magyar horgász módszerekkel (-villantózás, gilisztás csalizás, kukoricás fenekezés pontyra) töltöttem el a Balatonon, a Velencei tavon, a Csurgói tározón, drasztikusan változott a helyzetem és a lehetőségem. A Yellowstone Nemzeti Parkban találtam magamat a Szilkas Hegység közepén.
Egy teljes nyár állt a rendelkezésemre, hogy megismerkedhessek az ottani hagyományos horgász módszerekkel. Mondanom sem kellene, de az nem a potykázás volt kukoricával. Az ottani horgász kultúrát a műlegyezés jelentette. Kifejezetten zavarban voltam tőle és egy darabig nem is próbálkoztam legyezni csak villantóztam órákon át pisztrángra. Később megvettem egy olcsó "tanuló " legyezős komplett felszerelést. Ebben benne volt a hosszú rugalmas bot a speciális damil és speciális orsó. Miután megvettem az első szerkómat, a bolt tulajdonosa volt olyan kedves, hogy kivitt magával mint valami zöldfülűt a hátsó udvarba és ott igyekezett tanítani az első "lépésekre". Talán jó hasonlat, de tényleg az első lepésekhez lehet hasonlítani azt a tanulási görbét, amin keresztül estem. Röviden szólva az első három nap során nem is értettem, az emberek, akik szeretnek horgászni hogyan szánhatják rá magukat ilyesmire, hogy a vizet ostorozva próbálkoznak halat fogni. Én sok mindent fogtam az elején - bokrokat, fákat, saját magamat, a kalapomat - de halat azt nem. Aztán csodák csodájára megfogtam az első halamat és azt követően kifejezetten javult a helyzet. A későbbiekben több sziklás hegységi államban is sikerült pisztrángoznom, így Coloradoban, Wyomingben és Montanában is.
Természetesen a műlegyes horgászatot a pisztrángozással kapcsolják sokan össze, és én is így tettem sokáig. Ez addig tartott amíg el nem jutottam az első alkalommal Kanadába egy szezon eleji túrára. Ez júniust jelentett időben és helyben a Saskatchewan tartománybeli Reindeer Lake (Rénszarvas Tó) volt a terület. .Ez a tartomány Alberta és Manitoba mellett Kanadának az úgynevezett préri tartományainak egyike. A név maga első nemzetbeli indián elnevezés. Gyors folyású, vagy sebes folyású folyót jelent. A név nem összetévesztendő a kanadai yeti nevével, akit sasquatchnak hívnak, akiben az első nemzet tagjai a mai napig is igen mélyen hisznek. A tó 60 km széles 230 km hosszú volt és 3 300 km. partszakasszal rendelkezett tehát a part az kifejezetten töredezett volt.
A legyező csukázás nem annyira hagyományos Kanadában sem, mint a többi módszer, de kifejezetten kezd egyre jobban népszerűsödni. Kezd kialakulni egy erre specializálódó klientúra és talán jómagam is besorolható vagyok közéjük. Ennek a magyarázata az, hogy rendkívül interaktív módszer. Ez mellett meg látványos is ahogy a felmelegedő vízben a nyár elején a felszínen napozó csukák a tiszta vízben rárabolnak a műlégyre, amit a horgász követni tud a tekintetével a vízbeérés pillanatától egészen a kapásig. Talán érdemes kihangsúlyozni a legyezés és legyezés közötti különbséget, ha pisztrángra és ha csukára horgászunk. A pisztrángozáshoz több finesz kell és a légy "bemutatása" (prezentáció) sokkal, de sokkal fontosabb, mint a csukázás esetében. Én különösen szeretem mind a pisztrángozás mint a csukázás esetében a víz felszínen lejátszódó akciókat.
A teljesség elérése nem lehetséges egy cikkben, hiszen erről könyveket lehetne írni ahogy sokan ezt meg is tették már korábban előttem. Én csupán szeretném megosztani és felhívni a figyelmet erre a lehetőségre, mint egyszerű horgász egy másik horgásznak. A fotók csukázó legyeket és utánzatokat (egér) ábrázolnak, amit legyező bottal kiválóan lehet alkalmazni.
Természetesen mindezek ellenére határozottan és szívesen emlékezem a fent említett vörösszárnyú keszegre, a sok szép kárászra, compóról nem is beszélve a magyar vizeken.
Honfitársi horgász üdvözlettel: ,
Tóth Zoltán
'Tight lines!'