Zoltan Toth

Horgásztúra Kanadában, Észak Saskatchewanban a Cree folyón

Cree River LodgeHorgászat mentes időszakban, az évvégi ünepekre való készülődés során is jó visszaemlékezni a nyári - őszi horgászkalandokra, nemcsak nálunk, de az alábbi írás alapján Észak Amerikában is.

A hosszú évek távlatából is emlékezem a Tihanyi félsziget örvényesi oldalán levő MOHOSZ horgásztanyára. Akkor és ott, mikor én oda eljutottam a 70 -es évek végén és a 80 a-s évek közepén a ponty volt a menő. A nádasokban beetetve horgásztunk rá. Azt követően a terep számomra megváltozott és egyéb feladatok is adódtak a horgászaton kívül. A terep az Észak Amerika  (USA)  lett és a feladatok az új országba  való beilleszkedésből fakadtak. Ettől függetlenül a szenvedély, ami a Gaja patak partján és a székesfehérvári téglagyári kubik gödrökben kezdődött az megmaradt. Erre hallgatva később lehetőségem adódott felfedezni azt amit már sokan felfedeztek ugyan maguknak korábban és előttem, a kanadai távoli horgásztanyák világát. Nem kell feltétlenül távoli helyekre menni, ha valaki horgászni akar Kanadában, az északi szinte lakatlan területek nagy vonzerőt gyakorolnak a horgászni többnyire szerető lakosságra.

Ezen a nyáron eljutottam Saskatchewan tartomány északi részébe egy több napos túrára. Ez a tartomány egyike a kanadai  úgynevezett préri tartományoknak. (Alberta , Manitoba, Saskatchewan) Jellemző erre a világ második legnagyobb területű országára -  amit keresztül vezetve rajta magam is sokszor tapasztaltam,  hogy a 30 milliós lakosság  többsége az amerikai határ közelében lakik egy durván 1000 km távolságú sávban. Attól északra rendkívül ritkán lakott a terület. Ezt szeretném bemutatni röviden, néhány fotóval alátámasztva. 

A távoli helyekre többnyire csak hidroplán viszi be azokat akik ezt a formáját a horgászatnak meg tudjak engedni maguknak. Az én esetemben Észak Montanából indultam el, ahol lakom és úgy 6 órás vezetés után érkeztem meg Edmonton városába, ami Alberta tartomány fővárosa. (Montana állam az Albertával határos terület.) Megjegyzem, Edmonton, az egymilliós lakosságú főváros az itt található bevásárló központjáról is igen híres. A ’West Edmonton Mall’ mind mérete, mind forgalma alapján a világ egyik legnagyobb áruház komplexuma.

Edmontonba történt megérkezést követően maga a túra a következő nap kora reggelén kezdődött egy 2 órás repülőúttal északra. A cél a  Stony Rapids Saskatchewan volt ami  a maga 200 lakosával igazán éles kontraszt volt a főváros után. Ez a település a legnagyobb az 59. szelességi foktól északra Saskatchewanban és a környék központjának is lehet nevezni, jellemzően az észak kanadai viszonyokra.

Saskatchewanból  a többi utassal együtt - akik szinten a horgászni jöttek - egy bokorrepülő (bush plane ) vitt ki minket a Cree River Lodgem (Cree folyó Háza) tanyára. Ez a repülő út mintegy 30 perces volt. A bozót pilóták (bush pilot) egyéként nem véletlenül elengedhetetlen részei a kanadai északnak. A cree név az itt domináló első nemzetre, a dene törzzsel együtt itt élő indián törzsre utal.

A Cree River maga az 150 km hosszú Mackenzie River (Északnyugati Területek) vízgyűjtő területéhez tartozik. A folyó jellemzően a kanadai folyókra időnként tóvá alakul, majd ismét folyóként hömpölyög tovább. Ez a tó a Wapata Lake volt, ahol a tanya elhelyezkedett.

A horgásztúra csomagban a teljes ellátás mellett benne volt a motorcsónak és a túravezető is, aki elkalauzolt a tó és folyó távolabbi részeire. Lehetett választani a 4 vagy 8 napos turnusokból. Én az utóbbit választottam ,hogy kiűzem magamból a sóvárgást a kanadai túrák iránt a legközelebbi alkalomig. A horgász élményeket a süllők és csukák adták. Számomra a csuka szinte a szent állat, de ennek ellenére szeretem megfogni őket és néhány fotó után, - ha arra érdemesek  - visszahelyezni a vízbe. Természetesen a napi 40 - 50 + süllőket sem vetettem meg.

Az eredményes módszer a villantózás volt, vagy pedig a csónakos vontatás, a trolling. Most a tapogató mártogató módszer nem vált be annyira, mint a szezon korábbi napjaiban. A méretekről talán a fotók tudnak adni némi betekintést.

A jól sikerült észak  saskatchewani túrától függetlenül azért megmaradt bennem a sóvargás az említett balatoni horgásztanyák iránt is, mint egy bizonyíték hogy a Balaton és a balatoni horgászat szinte genetikailag megmarad az emberben. 

Horgász üdvözlettel,

Tigh Lines!

                                        Toth Zoltan

 

Utóirat: Ha valakiben megvan a sóvárgás a kanadai horgásztúrák iránt - amit én évente többször kezelek  - honfitársi horgász  és sirály alapon (a szerkesztőségen keresztül) információval szívesen állok rendelkezésre.                                       T.Z.


Az íráshoz tartozó képek a Galériában láthatók, azok INNEN is elérhetők.