A horgászat egész életre szól, a szabályok viszont időnként változnak. Ezek naprakész követéséhez nyújtunk segítséget a Tudástárban. Ha a Sirály tagokhoz hasonlóan te is azonnal értesülni szeretnél az itt megjelentekről, iratkozz fel a HÍRLEVÉL-re!

Melyek a 2024. január 1-én életbelépő új ügyintézési változások?

Siraly Kamome kukac copy

Az alábbiakban szöveghűen közreadjuk a MOHOSZ évindítási információit, amelyben gyakorlatilag minden lényeges, most még nyitott kérdésre választ kaphat az érdeklődő. A legnagyobb változás a horgászok adatainak felülvizsgálata és azok pontosítása során fog néhány nap múlva életbe lépni és ez nemcsak a január  végén lejáró horgászkártyákat megújítókat, hanem ezentúl minden egyes horgászt érinteni fog. Azokat is akik ezentúl fognak regisztrálni, de azokat is akik érvényes horgászkártya birtokában "csupán" a 2024. évi állami jegyüket kívánják kiváltani. Erről kicsit bővebben:

A HORINFO szakrendszer összekapcsolása a Belügyminisztérium által felügyelt központi személyi adat- és lakcímnyilvántartó adatbázissal lehetővé teszi a horgászok adatainak pontosítását, az esetleges regisztrációs elírások kijavítását és az időközbeni, de be nem jelentett változások korrekcióját. Maga az eljárás - a MOHOSZ alábbi tájékoztatója szerint is - egyszerű és gyors lesz. Ugyanakkor ismert a közmondás, sok kicsi sokra megy. Ha sokan fogunk sorba állni az értékesítési ponton, akkor bizony az ügyintézési idő is hosszabb lesz. Azt se árt figyelembe venni, hogy itt a téli nyár, ismét nem fagy be (sajnos) a Balaton, ezért a szokásosnál többen váltják ki  január- februárban az állami és a balatoni területi  engedélyüket, ez is növelni fogja a napi ügyfelek számát, a várakozási időt. Mindezekre tekintettel javasoljuk és egyben kérjük egyesületi tagjainkat, hogy végezzük el közösen ezt a munkát. Aki rendelkezik internet hozzáféréssel és banki utalási lehetőséggel az válassza az eljárás  on-line módját, azaz a horgászkártya megújítását végezze el saját maga, ezzel  nagymértékben leegyszerűsítheti az állami jegy kiváltásának procedúráját. A eljárás egyszerű, azt a MOHOSZ alábbi tájékoztatója részletesen ismerteti, - mi ezt a szöveget  kék színnel kiemeltük.  Aki nem tud belépni a HORINFO szakrendszerében lévő saját fiókjába, annak segítséget ad a Horgászjegy Kft. HORINFO ügyfélszolgálata vagy a MOHOSZ 2024. január 3-ától induló Központi Ügyfélszolgálata. Ezek elérhetőségét lentebb szintén kék színnel jelöltük. Bármely más kérdésben  rendelkezésre áll a Sirály is. Azokat a horgásztársainkat akik nem tudják, vagy nem kívánják az on-line kártyacserét elvégezni, várjuk január 3-tól a veszprémi, január 29- től a balatonfüredi értékesítési pontjainkon. Végezetül még egy apró, de az ügymenet gyorsításával kapcsolatos jó hír, a Sirály HE központi (Veszprém, Muskátli u. 6.) értékesítési pontján már bankkártyával is lehet fizetni.


 


A MOHOSZ évindítási információi

MOHOSZGYIK - gyakran ismételt kérdések

A MOHOSZ nagyon sok kérdést kapott és kap a horgászoktól, valamint a horgászszervezetek és a média képviselőitől a horgászokmányokat érintő 2024. évi változásokkal, az árakkal és lehetőségekkel kapcsolatban. Most összegyűjtöttük a leggyakrabban ismételt kérdéseket és válaszolunk is ezekre, reményeink szerint mindenki számára segítve az eligazodást az évváltás ügyviteli, okmányolási teendőiben. 

 Mi is a Magyar Horgászkártya és mi a szerepe?

A MOHOSZ-nak a közfeladatként meghatározott feladatai ellátása érdekében – jogszabályi előírások szerint – többek között a horgászokról és a gondviselőkről, valamint a horgászokmányokról és az állami horgászvizsgáról nyilvántartást kell vezetnie. A nyilvántartásba vételt 2019. január 1-től a horgászszövetségi szakrendszerben (HORINFO) a horgászok részére kiadott egyedi azonosító szám, valamint a Magyar Horgászkártya (horgászkártya) igazolja. A horgászkártyát a horgászszövetség adja ki, érvényességi ideje egységesen 5 év. A horgászkártya megléte – a gyermekhorgász, az egyesületi tagságot nem létesítő külföldi horgász, valamint a turista állami horgászjeggyel horgászó személy kivételével – előfeltétele a további horgászokmányok kiváltásának.

 Miért kell kiemelten foglalkoznunk 2024. január 1-től a Magyar Horgászkártyával?

A horgászkártya, mint a korábbi horgászigazolvány helyett bevezetett horgászokmány 2024-től már állami horgászokmány, ezért is kiemelten fontos a mögötte lévő adatok megújítása, ellenőrzése. A 2018. és 2019. években kiváltott horgászkártyák érvényességi ideje 2024. január 31-én lejár. Ez a tény több, mint 460 ezer horgásztársunkat érinti. Az érintett horgászok a horgászkártya megújításával az adataik ellenőrzését követően megerősítik majd a nyilvántartásba vételüket és ezt követően a következő 5 évben is jogosulttá válhatnak a horgászat jogszerű gyakorlásához szükséges további horgászokmányok (állami horgászjegy, fogási napló és területi jegyek) kiváltására. 

Mit jelent a 2024. január 1-jétől bevezetésre kerülő adategyeztetés?

A MOHOSZ – a jogszabályban rögzített, a horgászok személyi- és lakcímadatainak kezeléséhez és azok adatellenőrzésére adott felhatalmazások birtokában – összekapcsolta a HORINFO szakrendszert a Belügyminisztérium által felügyelt központi személyi adat- és lakcímnyilvántartó adatbázissal. Ezen adatkapcsolat segítségével 2024. január 1-jétől bevezetésre kerül a magyar állampolgárságú horgászok automatizált adategyeztetése, mely a rendszerbe bekerülő „új” horgászok esetében a regisztrációkor, a lejárt horgászkártyával rendelkező horgászok esetében a horgászkártya megújításakor, illetve a 2024. év egészére érvényes horgászkártya esetében az új állami horgászjegy kiváltásakor fog megtörténni. Fontos megjegyezni, hogy regisztrálni, horgászkártyát megújítani, illetve állami horgászjegyet kiváltani csak az a horgász tud majd, aki az adatai alapján a központi nyilvántartásban szerepel, továbbá ezen adatok a HORINFO szakrendszerben korábban rögzített, illetve most kiegészített adatokkal megegyeznek és ezen tény a szakrendszerben rögzítésre kerül.

 Hogyan tudja a horgász megújítani a Magyar Horgászkártyáját?

A horgászkártya megújítása történhet közvetlenül a horgász által (online megoldás) vagy segítséggel bármely állami horgászjegyet forgalmazó értékesítési ponton (offline megoldás).

Amennyiben a horgász az online megújítást választja, be kell lépnie a HORINFO szakrendszerben a saját profiljába, ahol a szakrendszer automatikusan megjeleníti a korábban rögzített személyi- és lakcímadatait. A horgásznak a megjelenítésre kerülő adatait össze kell vetnie személyazonosító igazolványában és a lakcímkártyáján szereplő adatokkal. A megújítás során automatikusan elindul a központi adatellenőrzés, melynek visszaigazolt eredménye szinte pillanatokon belül láthatóvá válik majd. Amennyiben az ellenőrzés sikeres, a horgász adatai mellett egy zöld színű kis ikon jelenik meg. Ebben az esetben lehetővé válik, hogy a horgász az otthonában megújítsa a horgászkártyáját az öt évre szóló 2200 Ft összegű díj bankkártyával történő kifizetésével. Ha a horgász korábban berögzített adatai nem egyeznek meg a személyazonosító igazolványán és/vagy lakcímkártyáján szereplő adatokkal, akkor az adatok módosítása érdekében meg kell keresnie a Horgászjegy Kft. ügyfélszolgálatát vagy valamelyik állami horgászjegyet értékesítő pontot. Ugyanez a teendő akkor is, ha az adatok egyezősége ellenére az adatellenőrzés eredménytelen visszaigazolást mutat, ekkor egy piros színű kis ikon jelenik meg az adatok mellett.

 Amennyiben a horgász az offline megújítást, vagyis valamelyik állami horgászjegyet értékesítő ponton történő horgászkártya megújítási módot választja, akkor a horgász helyett az értékesítési ponton lévő ügyintézők végzik el a HORINFO szakrendszerben a horgászkártya megújítását. A horgásznak be kell mutatnia a személyazonosító igazolványát és lakcímkártyáját, majd az ügyintézőknek az ezen okmányokon szereplő adatokat össze kell vetniük a horgász korábban berögzített adataival, valamint ki kell tölteniük a születési nevet. Az ügyintézőknek a korábban berögzített adatok módosítási lehetőségét a korábbiakhoz képest most biztosítjuk a minél gördülékenyebb horgász kiszolgálás érdekében, azonban valamennyi adatmódosítás a visszakövethetőség érdekében a szakrendszerben logolásra kerül. Az adatok mentésével az adatellenőrzés ebben az esetben is automatikusan elindul. Az ügyintéző a horgász adatai mellett azonnal látja majd az ellen­őrzés eredményét, sikeres adatellenőrzés esetében a zöld színű kis ikont, sikertelen esetben a piros színű kis ikont. Amennyiben az ellenőrzés eredménye sikeres, a horgásznak az ügyintéző meg tudja újítani a horgászkártyáját, melynek díját (2200 Ft) a horgász az értékesítési ponton biztosított fizetési lehetőséggel (készpénz és/vagy bankkártya) tudja kifizetni. 

Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az előző évek postai csekkes fizetési lehetősége 2024. január 1-jétől megszűnik. Kérjük, semmi esetre se adjon ki egyetlen értékesítési pont sem postai csekket és azt egyetlen horgász se fogadja el! 

Az esetleges sikertelen adatellenőrzési eredmény esetén az ügyintézők részére további lehetőséget is biztosítunk a horgászok gördülékeny kiszolgálása érdekében, melynek részleteiről a HORINFO szakrendszerben kiküldött külön rendszerüzenetből tájékozódhatnak. 

 Milyen formátumban kerül biztosításra a Magyar Horgászkártya 2024. évtől?

A megújított (vagy az új) horgászkártya digitális formában azonnal létrejön és feltöltésre kerül a horgász személyi profiljába. Maga a fizikai kártya is megmarad, melyet a legyártást követően postán – a HORINFO szakrendszerben megjelölt címre kézbesítve – juttatunk el a jogos birtokosához. Kérünk minden horgászt, hogy olyan kézbesítési címet adjon meg (eltérhet a lakcímtől), amelyen keresztül a kiküldött levelet postaládába történő kézbesítéssel el tudjuk juttatni. Fontos megemlíteni, hogy nemcsak a 2024. évben megújításra kerülő horgászkártyák kerülnek digitális formában biztosításra, hanem valamennyi, még érvényes egyéb horgászkártya is.

 Milyen szolgáltatásokat biztosítanak a Magyar Horgászkártyához kapcsolódóan a horgászoknak?

Minden olyan horgász, aki horgászkártyája mellett érvényes állami horgászjeggyel is rendelkezik automatikusan a MOHOSZ által biztosított horgász balesetbiztosítás résztvevője. Ezen túl minden horgász, aki érvényes horgászkártyával rendelkezik két szolgáltatónál kedvezményes hang- és mobilinternet előfizetéseket vehet önállóan, a horgászkártya bemutatásával; kedvezményes (a 2024. évben ennek mértéke 1200 Ft) éves előfizetési lehetőséget kap a Magyar Horgász magazinra; majd a MOHOSZ hamarosan induló webshopjában kedvezményes vásárlási lehetőséget is biztosítani fogunk számára.

Miért jelenik meg a MOHOSZ a HORINFO szakrendszer mellett egy önálló horgász applikációval és miért ajánlott minden horgásznak annak letöltése?

A MOHOSZ bevezetésre kerülő horgász applikációja egy olyan, valamennyi érvényes horgászkártyával rendelkező horgász által térítésmentesen letölthető applikáció, amely térerőtől függetlenül alkalmas a nyilvántartási adatok, az érvényes horgászokmányok és az állami horgászvizsga hiteles igazolására, valamint térerővel rendelkező területen a területi és kiegészítő jegyek vásárlására. A horgász applikáció letöltésére várhatóan 2024. február 1-től lesz lehetőség, a pontos időpontról később adunk tájékoztatást. A későbbiekben itt lesz lehetőség az elektronikus turista fogási napló, majd 2025-től az elektronikus fogási napló vezetésére is.

 Hogyan vásárolhatja meg a horgász a 2024. évi állami horgászjegyét?

A 2024. évi állami horgászjegyét az a horgász tudja megvásárolni, aki teljes horgászévre érvényes horgászkártyával rendelkezik, adatainak ellenőrzése eredményesen megtörtént, illetve az egyesületi tagságra kötelezettek tagsága igazolt – ezen utóbbi folyamatban nincs változás a korábbi évekhez képest. A 2024. évi állami horgászjegyek biztosításában sincs változás, ezek a korábbi évekhez hasonlóan a fogási naplókkal együttesen, papíralapon kerülnek kiadásra. Kivétel a turista állami horgászjegy, amely már évek óta csak elektronikusan váltható. A horgász – a horgászati jogosultsági feltételek teljesítése esetén – bármely értékesítési ponton meg tudja vásárolni állami horgászjegyét. 

Fontos, hogy a HORINFO szakrendszer évváltáshoz kapcsolódó átállása miatt a 2024. évi állami horgászjegyek megvásárlására 2024. január 3-ától lesz lehetőség! 

Kérünk minden horgászt, aki január első két napján szeretne horgászni, ne adja le a 2023. évi állami jegyét és fogási naplóját, hiszen annak érvényességi ideje 2024. január 31., a leadás határideje pedig 2024. február 28.

 Hogyan vásárolhatja meg a horgász a már 2024. évre érvényes területi- és kiegészítő jegyeket?

A 2024. évi területi- és kiegészítő területi jegyek megvásárlásának alapfeltétele, hogy azon halgazdálkodási hasznosítók (vízkezelő horgászszervezetek), akik a HORINFO szakrendszerben kötelesek értékesíteni a jegyeiket, 2023. december 31-éig létrehozzák azokat a szakrendszerben. 

A horgászok szempontjából két dologra szeretnénk felhívni a figyelmet. Az első, hogy a horgásznak 2024. január 31-éig lehetősége van a 2023. évi állami horgászjegyével is a 2024. évi területi jegyvásárlásra azzal, hogy január hónapban még 10 napnál rövidebb időszakra szóló jegyeket vásárolhat – tehát éves, féléves időszaki jegyet nem. Itt szeretnénk ismét felhívni a figyelmet a HORINFO szakrendszer évváltáshoz kapcsolódó átállási időszakára, ugyanis 2024. január 1-én és 2-án is a 2023. évi állami jeggyel rendelkező horgászok a HORINFO szakrendszerben tudni fognak online módon területi- és kiegészítő jegyeket vásárolni azon vízterületekre, melyekre a vizek kezelői már létrehozzák a jegyeiket. A második, hogy a 2024. évi állami horgászjegy birtokában a kiváltható területi- és kiegészítő jegyek vásárlási folyamatában nincs változás a korábbi évekhez hasonlóan. A horgász a horgászati jogosultságainak megfelelően a területi- és kiegészítő jegyeket a szokásos módon megvásárolhatja tagszövetségeknél, tagegyesületeknél vagy az értékesítési pontokon, és akár az otthonában online is azokra a vízterületekre, melyek ezen formában történő értékesítéséhez a halgazdálkodási hasznosító hozzájárult. 

A MOHOSZ által kiadott országos összevont területi jegyek egyszerűen, online módon megvásárolhatók, melyek esetében a bankkártyás fizetési lehetőség mellett továbbra is biztosítjuk a SZÉP-kártyás fizetés lehetőségét is.

 Mennyivel emelkednek, illetve emelkedhetnek a horgászat költségei?

Mint már korábban bejelentésre került, a Magyar Horgászkártya díja öt év után sem változik. Szintén nem emelkedik az állami horgászjegy díja sem. Változatlan 2024-ben a szövetségi hozzájárulás mértéke is. A tagdíjminimum szintén nem emelkedett. 

A MOHOSZ az állami vizeket hasznosító alhaszonbérlői számára előírta, hogy a területi jegyek (kapcsoltan a tagdíjak) áremelése sem haladhatja meg – ide nem értve a külön OHSZK engedélyt – a 15%-ot. 

A méltán népszerű országos jegyek árai ennél jóval kisebb mértékben,10%-nál kevesebbel lesznek drágábbak jövőre, de a gyermekjegyek árai nem is emelkednek. 

Ha valaki azt tapasztalja, hogy számára túl nagy áremelést vagy ismeretlen költségtételt érvényesítenek, hívja az ügyfélszolgálatot. 

Valamennyi horgász és horgászszervezet közös érdeke a horgászat költségeinek összevethetősége, átláthatósága!

Bízunk abban, hogy jelen összefoglalóban foglaltakkal számos kérdésre választ tudtunk adni és természetesen az elkövetkező időszakban a honlapunkon, közösségi felületünkön és a szakrendszerben is folyamatosan tájékoztatjuk a horgászokat és a horgászszervezeteket. Amennyiben 2024. évi horgászati jogosultsághoz szükséges horgászokmányok kiváltása során bárminemű probléma merülne fel, keressék bizalommal a Horgászjegy Kft. HORINFO ügyfélszolgálatát munkanapokon 8.00–16.30-ig a +36 (59) 324-432 telefonszámon vagy a MOHOSZ 2024. január 3-ától induló Központi Ügyfélszolgálatát minden nap 8.00–16.30-ig a +36 (1) 445-0555 telefonszámon. Írhatnak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre is. Munkatársaink mindenkor készséggel állnak rendelkezésre a horgászok és horgászszervezetek részére egyaránt!

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.